Nemcsics Antal

A művészről

Nemcsics Antal munkásságának három vetülete is figyelmet érdemel, képzőművészeti, tudományos és pedagógiai téren végzett tevékenységével nemcsak a hazai, de nemzetközi szinten is letette a névjegyét. E három terület között a színek iránti érdeklődés jelenti a közös nevezőt, a nézőre oly nagy hatást gyakorló színek világa, amely Arisztotelésztől, Newtonon és Goethén át Munsellig, vagy akár a Bauhaushoz kötődő alkotókig gondolkodók, művészek és természettudományos felkészültségű kutatók sorát ejtette már rabul és késztette őket a koloritokra vonatkozó gondolatok, rendszerek megfogalmazására.

Nemcsics Antal életében a művészeti gyakorlat és a tudományos teória szerves összefüggésben áll egymással, napi festői praxisának megfigyelései, a színek vizsgálata jelölte ki képzőművészi és természettudósi pályájának útját is. Észlelte, hogy két szín (pl. a kék és a sárga) bizonyos színezeteit egymás mellé téve harmonikus érzetek kelnek a nézőben, míg ugyanennek a színpárnak eltérő árnyalatai viszont irritáló, nyugtalanító hatással vannak a befogadóra. A színek nézőre gyakorolt hatását tovább firtatva egyre inkább elmélyült a probléma vizsgálatában.

A Képzőművészeti Főiskolán 1950-ben diplomázó festőművész pályája – különböző általános iskolákban kisegítő nevelőként töltött átmeneti időszak után – a Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karának Rajzi [és Formaismereti] Tanszékén indult a kockológia, a vízfestés és az alakrajz tanáraként. A tanítás mellett festett, figyelmét egyre inkább a színek kötötték le, e téren megkezdett vizsgálatainak folytatására Nemcsics mellé 1960 körül tanítványaiból álló kutatócsoport létrehozását engedélyezték. Pszichometriai kísérleteik eredményeinek tanulságait Nemcsics színrendszerben összegezte, melyet nemzetközi szinten először SZINOID néven publikált 1972-ben, majd végleges formájában közel tíz évvel később, COLOROID néven. A színek közti törvényszerűségek keresésénél nem veszítette szem elől kutatásának alapmotivációját, a festészetben is felhasználható, harmonikus színegyüttesek megfejtésének titkát, melyet szubjektív érveket túllépve – pszichometriai mérések alapján – képes volt tudományos alapra helyezni, egzakt módon megfogalmazni. A szabályszerűségeket az épített emberi környezet alakításában felhasználva további utakat jelölt ki az általa létrehozott tudományág, a színdinamika, azaz a szín és a környezet összefüggéseit vizsgáló tudományág számára.

Tudományos eredményeinek tanulságait visszaforgatta művészi alkotómunkájába, festői látásmódja kutatómunkájával szerves egységben, egymást kölcsönösen kiteljesítve alakult. A tudomány nyelvén megragadott összegzéseit igyekszik képi nyelvre, pontosabban a színek nyelvére lefordítani. Gyakran gondolkodik sorozatokban, többek között kiemelkedő magyar és egyetemes személyiségek, zenei hangzatok, történelmi tájegységek, művészeti korszakok valamint az ókori irodalom alakjai adják szín-képeinek inspirációs forrását.

Művészeti alkotásainak körét azonban nem lehet leszűkíteni festményeire, kollázsaira, grafikáira, valamint objektjeire és mobiljaira, hiszen alkotótevékenységének jelentős része monumentális léptékhez, az épített környezethez kötődik. Nemcsics Antal művészi feladatként fogja fel városnegyedek arculatának kialakítását, esztétikai igénnyel közelít színdinamikai képük megtervezéséhez. A színviszonylatok, a színek és a környezet összefüggéseire vonatkozó ismereteit beépíti mindennapi urbánus tereink színterveinek elkészítésébe, de pályájának másik, már lezárult szeletében, sok évtizedes egyházművészeti munkásságában is felszívódtak „a színek országában” folytatott kutatásainak következtetései.

Színkutatásaiba az 1980-as évektől külföldi (francia, német, spanyol, japán) kutatócsoportok is becsatlakoztak, gondolatai „exportcikké”, további kutatások ösztönzőivé váltak, tanulságait a gyakorlati életben az épített környezet formálásától kezdve az üzleti marketingig, az iparig számos területen hasznosítják. Eredményeinek nemzetközi közzététele nem ment döccenők nélkül, a nyugatra irányuló kapcsolatokat árgus szemmel figyelő pártszellem kontrollálta és kerékkötője volt a kommunikációs csatornáknak. Nemcsics Antal végül kalandos úton juttatta el a keleti blokk határain túlra tudományos eredményeit, színrendszere azóta önálló életet él, Argentínától az Egyesült Államokig, Kanadától Japánig hivatalos módon publikálták, ill. szabványként használják.

Tudományos elismerései mellett a nemzetközi képzőművészeti élet is névsorában jegyzi. Művészet és tudomány témáját ötvöző kiállításokon szerepelt Salzburgtól, Buenos Airesen át Sydney városáig. Színrendszerét szimbolizáló nagyméretű objektjét a 42. Nemzetközi Velencei Képzőművészeti Biennálé központi kiállításán mutatták be. Itthon szülővárosa, Pápa készíti elő a helyi múzeum egyik szárnyát a majdan odaköltöző Nemcsics-életműnek.

Képzőművészi és tudományos munkásságától elválaszthatatlan az őket kiegészítő pedagógiai tevékenysége is. 1951 és 2001 között a Budapesti Műszaki Egyetem tanára, építészmérnökök generációit nevelte ki. Az általa létrehozott tudományág, a színdinamika oktatását 1963-ban vezették be az Egyetem tanrendjébe, ami később kiegészült a két éves posztgraduális színdinamikai mesterképzéssel. 1986-tól 2002-ig a Nemzetközi Színtudományi Akadémia professzoraként Salzburgban tartott posztgraduális előadásokat képzőművészek és építészek számára. Színdinamika tárgyban írott könyve (Színdinamika, Color Dynamics, Farbendynamik, stb. címen) Londonban, Zürichben, Budapesten, Göttingenben, New Yorkban, Torontóban, Tokyóban, Sydneyben és Singapore-ban is megjelent, a világ nagyon sok egyetemének képzőművészeti és építészeti karain kötelezően használt tankönyv, így gondolatai – a Kodály-módszerhez hasonlóan – az oktatás révén szívódnak fel a világ kulturális örökségébe.