Ingo Glass
Temesvár, 1941
A művészről
A temesvári születésű, közel három évtizede Münchenben élő Ingo Glass a hatvanas évek végétől dolgozik a konstruktivizmus, a kilencvenes évek második felétől pedig a geometriai perfekcionizmus jegyében. A kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán 1967-ben szobrászként és művészettörténészként diplomázó alkotónak először a Fekete-tenger melléki Galaţi városának művésztelepén volt lehetősége látványos méretekben, acélkonstrukciókban gondolkodni. Hatalmas köztéri struktúráinál a karcsú lábszárakból induló támaszok az ég felé törve testesebbé válnak, optikai hangsúlyuk dacol a gravitációval. Glass látásmódját már ekkor a szerkezet puszta vázára törekvő figyelem, minden felesleges díszítmény elhagyására való törekvés jellemezte. Az erőteljes vázszerkezetek sallangmentes kontúrjai azóta már egy országhatárokon túlívelő terv, az egyre bővülő „Duna-projekt” keretében Neu-Ulm, Dunaújváros és Galaţi partján meghatározói a Duna-menti látóhatárnak.
A szobrász saját elmondása szerint 1996-tól gondolkodik a konkrét geometria kimért sorozataiban, melyekben a forma és színkapcsolatok, a test és térviszonylatok kerülnek középpontba. A mértani alapidomok és a három alapszín Bauhausban megállapított kapcsolatát újragondolta és szubjektív-pszichológiai érvekre alapozva újrarendezte. Ennek függvényében Glass a körhöz a piros, a háromszöghöz a sárga, míg a négyzethez következetesen a kék színt rendeli. Test és tér összefüggéseit vizsgálva a szobrász figyelme arra irányul, hogy miként viszonyul a test az őt körbezáró, az őt magába fogadó térhez, illetve milyen térkivágatokat, -szelvényeket hoz létre magán belül.
Vonaltestű, kecses alapformái egy kirakójáték síkidomaiként újabb és újabb variációkat hívnak életre, beltéri, mobilizálható változataik, hol pedig köztéri óriáspéldányok formájában. Alaptulajdonságuk a pontosság, a szerkesztettség és a tökéletességre törekvés. Munkái kerülnek minden értelmező jelleget, idomai nem akarnak megmutatni mást saját geometriájukon túl. Ingo Glass lényegretörő, letisztult mértani világa távolról Theo van Doesburg és társai, a konkrét látásmód első szószólói előtt tiszteleg.
Alkotómunkáját kiteljesítve Glass az évtizedek alatt művészettörténészként is érdemeket szerzett kutatói összegzéseivel illetve kurátori szervezőmunkájával. Galaţi, Bukarest több kulturális intézményében dolgozott. 1979-től a bajor fővárosban él, számos művészeti műhely és múzeum munkatársaként, vezetőjeként tevékenykedett, munkájával mai napig aktívan hozzájárul a közép-kelet-európai művészet nyugati megismertetéséhez.