Bíró Ákos

A művészről

Bíró Ákos korai realista, érzékeny portréi Rudnay Gyula hatásáról tanúskodnak. Művészete a későbbiekben mindinkább a dekoratív, élénk színskálájú ábrázolásmód felé közelít. Motívumkincsében kiemelt szerepet kap a provance-i lankás táj, a tengerpart és a néhány tárgyat ábrázoló csendélet. Alkotásainak zömén megjelennek a kék különböző árnyalatai, mely szín a provance-i égbolt és tenger végtelenségét jeleníti meg (Férfi, ló és sirályok). A kilencvenes évektől kezdődően, egy-egy konkrét természeti élményt élénk színfoltokká absztrahál. Alkotásainak egy részén az erős színmezőket vastag kontúrokkal különíti el, ezáltal széttördelve a képteret (Színes formák). Külön csoportot alkotnak a színmozaikokból felépített, tájélményen nyugvó kompozíciói (Ágak). Néhány művén a dekoratív látásmódot elvetve a spirituális tartalmak közvetítése felé fordul (Út a semmibe, Varázshegy).

A művész gyermekkora az erdélyi Nagykárolyhoz kötődik, ahol életre szóló élményként tapasztalta meg a különböző nemzetek együttéléséből fakadó kulturális sokszínűséget. Tizenhárom éves volt, mikor szüleivel az elcsatolt Erdélyből a konzervatív szellemiségű, protestáns Debrecenbe költözik. Művészi képzése már a gimnáziumi évek alatt elkezdődik, érettségi után tanulmányait a budapesti Képzőművészeti Főiskolán, Rudnay Gyula tanítványaként folytatja. 1933-ban elnyeri a római Collegium Hungaricum ösztöndíját. Hazatérése után, 1934-ben Csíkszeredán, Békéscsabán és Debrecenben mutatkozik be a közönségnek. 1935-ben további művészi impulzusokra vágyva Párizsba utazik, ahol kezdetben a kávéházak teraszain készített portrérajzokból tartja fenn magát. Hamarosan a festéshez is sikerül megteremtenie az anyagi feltételeket, 1939-ben Rennes-ben, Dinard-ban és Biarritzban rendez kiállítást műveiből. 1940-ben visszatér Budapestre, ahol a Hegyalja úton bérel műtermet. Eleven és izgalmas társadalmi életet él, kapcsolatot tart Bartók Jánossal, Móricz Erzsébettel, Weöres Sándorral, valamint Konecsni Györggyel. A háború után, 1947-ben újra Párizsba utazik, ahol kezdetben a Montparnasse-on, majd a Montmartre-on él és alkot. Egy 1949-es dél-franciaországi út során fedezi fel a provance-i tájat, mely nagy hatással van művészetének további alakulására. Az 1950-es évektől több sikeres tárlaton szerepelt, többek között Párizsban, New Yorkban, Milánóban, Zürichben, Bernben.

Kopin Katalin
művészettörténész