Xi Xinmin – Időtlen derengés

A kiállításról

Az Abigail Galéria és Aukciós Ház 2015. december 17-én, csütörtökön 18 órakor nyitja meg Xi Xinmin, kínai kortárs festőművész „Időtlen derengés” című, értékesítéssel egybekötött kiállítását, amely a művész világszerte bemutatott tájképeit tárja a közönség elé.

A híres Hopej-i festő, Xi Xinmin több mint 50 éve gazdagítja a kínai festészet történetét. Hírnevét az általa alkotott három, a hagyományos kínai festészetben forradalmian újnak számító technikának köszönheti. A pecsétviasz, a tégelyfestés, és a szárnyaló fehér nevű technikák 10 éve felkerültek a kínai állami szabadalmak listájára.

A kínai művészet megismerésénél abból kell kiindulnunk, hogy európaiak vagyunk, vagyis másfajta képzőművészeti hagyományokhoz és nézőpontokhoz szokott hozzá a szemünk. Erről a különbségről tehát egy pillanatig sem szabad megfeledkeznünk. Mégis, nyitottan közelítsünk a kínai művészethez, hiszen az a mai napig egy zárt, titkos világ része. Megismerésével kultúránk és értékszemléletünk is újabb élményekkel gazdagodhat.

Aki meg akar ismerkedni a keleti piktúrával, legelőszőr azokkal az anyagokat és technikákat kell felfedeznie, amelyekkel ez a művészet él. A legtöbb kínai írástudó és festő hagyományosan a Négy Kincsnek nevezett írószerszámmal rendelkezik: ecset, papír, tus, tusdörzsölő kő, melyeket nagy becsben tartanak. Nemcsak kincsként emlegetik őket, hanem számukra a tus és ecset a kép lelke és szelleme. Hadd álljon itt Si-tao feljegyzéseiből egy részlet: „A képet a tus, a tust az ecset, az ecsetet a csukló, a csuklót pedig a szív irányítja”.

Xi Xinmin nemzetközileg elismert művész, aki egyrészt kiválóan elsajátította a tradicionális kínai festészet eszmeírás-stílus technikáját, másrészt forradalmi újításaival tovább is növelte a távol-keleti kultúra hírnevét. Festészeti innovációiról Zhang Daqian tanítványa elismerőleg azt nyilatkozta, hogy „a világ festészetét a zenitre emelte”. Xi Xinmin a természetből és magából a világból merített újító technikái kifejlesztéséhez, amelyekben megjelenik a hagyományos kínai és a taoista életszemlélet is. Képeiben ötvözi a kínai tusfestészet és a nyugati absztrakt festészet elemeit is. Az általa kifejlesztett és szabadalmaztatott technikák a pecsétviasz, a tégelyfestés és a száguldó fehér festési metódus.

A pecsét és a kínai kalligráfia esztétikája elválaszthatatlanok a kínai festészetben. Az írásképben nyomot hagyó egyéniség adja az írásuk szépségének a lényegét. A képen ezért különleges szerepe van a ráírt szövegnek és annak elhelyezésének. A képfelirat mindig hozzátartozik a kép összképének értelmezésébe, ezért nagyon fontos, hogy a feliratnak kalligrafikus értéke legyen. A pecsétek is a kalligráfiának egyik vállfaját alkotják. Mivel sokkal kisebb alapterületről van szó, a pecsét szépsége a komponálás szellemességén, tömörségén, arányain múlik.

Xi Xinmin pecsétviasz technikájának pontosan az a lényege, hogy a képeken a hagyományos kínai festészetben nélkülözhetetlen pecséteket nem csak a képek aláírására, valamint a készítés helyének a megjelölésére használja, hanem díszítőelemként a festmény szerves részévé teszi, amitől az különlegessé válik.

A művész tégelyfestés technikájának a bölcsője egy régi kínai mondás, miszerint „Li Xia úgy használta a tust, mintha arany volna, Wang Qia pedig papírra vetette, hogy festményeket készítsen. Ennél fogva minden festőtanoncnak el kellett sajátítania ’a lehető legkevesebb tust használni’, illetve ’a papírra fröcskölni és festményeket készíteni’ alapelveket.” Xi Xinmin is ezeket vette alapul, amikor kidolgozta a tégelyfestés technikáját, amelynek metódusa, hogy tégelyekbe, kis tálcákra illetve tányérokba kevés tust vagy festéket tesz, majd egyenletesen eloszlatja azt a tégely, tálca vagy tányér alján. Ezt követően vizet visz fel a rizspapírra, amivel felvázolja magát a képet, ezután egy kevés tussal vagy festékkel átfesti a vizes felületet, amitől a festmény lenyűgözően élethűvé és esztétikailag harmonikussá válik.

A hagyományos kínai festmény alapvetően síkszerű, dekoratív ábrázolás. Az európai művészet térszemléletével ellentétben a kínai kép perspektívája inkább artisztikus, művészi jellegű, vagyis csak ott alkalmazza a térszemléletet, ahol művészi funkciója van. A XX. század második felében, a nyugati művészet megismerésével az illúziókeltés eszköze is felelhető már a kínai képfelfogásban. Xi Xinmin nagyszerűen ötvözi ezt a tudást a szárnyaló fehér technikájával, melynek alkalmazása során a festő a tégelyekben található tusba vagy festékbe mártja az ecset egyik oldalát, a másik oldalával pedig egy másik színt vesz fel, így festésnél a képen az optikailag közeli illetve az optikailag távoli világosan megkülönböztethető, háromdimenziós hatást kelt, amitől még élettelibb lesz a műalkotás. A technikát virágok és növények technikájának is nevezik, mert főleg ezek megformálására használja a művész.

A tájkép az írástudó kínai művészet legbecsesebb és legnehezebb műtípusa. Ez a tézis spirituális értékszemléletükön keresztül érthető és érhető tetten a legjobban. Míg az európai humanizmusnak az alaptétele szerint mindennek a mértéke az ember, addig a kínai, vagyis a Tao törvénye szerint, mindennek a mértéke a természet, az ember csak a kozmosz egyik része. A kínai gondolkodás és művészetszemlélet panteisztikus szemléletét mi sem mutatja jobban, mint, hogy a természet élettelen elemeinek, jelenségeinek erőt, energiát tulajdonít. A hegyek és vizek köztiszteletben állnak, amit nagyon jól kifejez, hogy a kínai festészet tájkép szava san-suj hua (hegy – víz – kép), vagyis hegy és víz nélkül nem létezhet táj, s ezért ez a két elem a legmeghatározóbb minden kínai tájképen.

Xi Xinmin témái is a kínai hagyományos tájképfestészet főbb elemeiből merítkeznek, azaz a hegyek, vizek, felhők és fák; illetve virágok és egyéb növények.

A hegy a nyugalom, a változatlanság, az örökkévalóság, az időtlenség princípiuma, míg a víz a mozgás, változás, a pillanat és az elmúlás jelképe.

Ez a kettős felosztás a kínai klasszikus kettős világszemléleten alapszik, amelyben a két ellentétes erő, a yin és a yang egymást kiegészítve alkotják a világot, amely a tájképfestészetben is harmonikusan együtt jelenik meg: a hegy a függőleges, pozitív; a víz pedig a vízszintes, negatív energia. A fák a hegyekkel együtt a nyugodt, idilli helyet testesítik meg, ahova a remeték is elvonulnak, a felhők pedig a hegy fölötti párából keletkeznek, tehát a víz nem csak a földdel, de a levegővel is egyensúlyi viszonyban áll.

A virágok közül Xi Xinmin egyik leggyakrabban használt motívuma az orchidea, amely igen fontos a kínai kultúrában.

Jelentése barátság, nemesség, kifinomultság, ezért sokszor a szépséggel, szeretettel is összekapcsolják. Kínában főleg az illata miatt értékelték nagyra ezt a növényt, mivel az ott honos orchideák virága meglehetősen kicsi.

Az ábrázolásokon egyértelműen látszanak a levelek között előbukkanó apró, illatos virágok, amelyek megfeleltethetőek az átlagemberek közül kitűnő, igazán nemes embereknek.

Az orchidea, mint a nemesség jelképe, más összefüggésben is megfigyelhető a régi kínai kultúrában: az ízlésesen berendezett szobát orchidea szobának (lanfang 兰房), az elegáns öltözetet orchidea ruhának (lanjin 兰巾), a jó barátokat pedig orchidea barátnak (lanke 兰客) nevezték.

Az Abigail Galéria és Aukciós Ház megnyitójára 2015. december 17-én, csütörtökön 18:00-kor kerül sor. A kiállítást Íjgyártó István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kulturális és tudománydiplomáciáért felelős államtitkára nyitja meg. A rendezvény zártkörű, kérjük a személyre szóló, postai úton vagy e-mailben kapott meghívóját szíveskedjék magával hozni!

A kiállítás megtekinthető 2015. december 18.-tól 2016. január 15-ig.