Áder Orsolya: „The Art of Dimensions”

A kiállításról

Áder Orsolya

Önéletrajz

Mindig nagyon érdekelt a művészet. Gyerekkorom óta fontos számomra, segített megtalálni helyemet a világban. Amikor az ember létrehoz egy alkotást, szenvedéllyel megteremt egy új dolgot,
az olyan boldogságot okoz, ami semmihez sem fogható. Minden alkotásom a személyiségem egy része. Egy történetet mond el, hangosan vagy halkan, nem számít. Sosem voltam a szavak embere.
Az alkotásaim helyettem beszélnek, kifejezik gondolataimat, érzéseimet, amelyeket szavakkal nem tudok elmondani.

Az alkotás izgalmát legelőször tizenkét évesen tapasztaltam meg, amikor Szőllősi Rita ékszertervező iparművésszel találkoztam. Ő tanított meg arra, hogyan valósítsam meg az elképzeléseimet.
Az ékszerkészítés alapjainak elsajátítása során megtanultam, hogy legyek bátor újat alkotni.

Számomra mindig is nagyon fontos volt, hogy valami olyat alkossak, ami még nem létezik. Pár évvel később Rita elvitt magával az Iparművészeti Múzeumban megrendezett karácsonyi kiállításra, ahol több ékszeremet is sikerült eladnom. Gyerekként ez különleges élmény volt.
Nem sokkal ezután Brüsszelbe költöztünk, ahol folytattam középiskolai tanulmányaimat. A környezetváltozás új élményekkel, tapasztalatokkal gazdagított. Hirtelen olyan sok benyomás ért egyszerre, hogy azt muszáj volt kiadnom magamból. Ekkor kezdtem el festeni. Már tizenöt évesen is az absztrakt stílusú festészet érdekelt a legjobban. Nagyon érdekesnek tartom ezt a fajta kifejezési módot. Azzal, hogy nonfiguratívak a képek, titokzatosabbnak, mégis őszintébbnek érzem őket.
Amikor absztrakt festményeket nézek, azok sokkal erősebben hatnak rám, mint bármilyen más stílusú festmények. Úgy érzem, ezek a képek beszélnek a legőszintébben hozzám. Tetszik, hogy
ilyen rejtett módon mesélik el a történetüket!

Pár évvel később Londonban folytattam a tanulmányaimat, Fashion Business, Marketing, Management, valamint Art, Design és Media szakon, a Richmond, The American International University in London egyetemén. Művészeti óráim komoly érdeklődést keltettek bennem a szürrealizmus iránt. Egyre több grafikát készítettem. Érdekes volt megtapasztalni, hogy ebben a művészeti stílusban hogyan tudom kifejezni a gondolataimat és az érzéseimet. Az egyetemi tanulmányaim alatt komoly érdeklődést mutattak az évfolyamtársaim és a tanáraim a rajzaim iránt, így eldöntöttem, hogy pólókra nyomtatom a szürreális grafikáimat. Hiszen mindegyik grafika más személyiséget, más hangulatot ábrázol. Ha nem is tudják megvásárolni a fiatalok az eredeti művet, legalább ki tudják fejezni személyiségüket a pólókon keresztül.

Érdeklődésem az absztrakt és a szürrealista művészet iránt azóta is megmaradt. Annak ellenére, hogy ez a két művészeti stílus külömböző, az egyik figurális, míg a másik nonfigurális. Én éppúgy élvezem azt, amikor rajzolok – és csak egy grafit ceruzával ábrázolni tudom a gondoltaimat – és azt is amikor festek, és az érzéseim életre kelnek a színeknek és a technikáknak köszönhetően. Az „Isteni arány” tudománya, valamint a három dimenzó térbeli játéka mindíg is foglalkoztatott. Mind a rajzaimon, mind a festményeimen tükröződik ez a filozófia.

Érdekes, évek óta csak fekete ruhákat hordok. Nem érzem jól magam ha más színű ruhát öltök magamra. Pedig, amikor festek, a színek azok, amik inspirálnak és beindítják a fantáziámat. Minden képemnél az első lépés nálam a színek harmóniájának megtalálása az épp aktuális érzelmeim és gondolataim kifejezésére.

Amikor leülök a festékeim és vásznaim mellé, úgy érzem pontosan ott vagyok, ahol lennem kell és azt csinálom amire mindíg vágytam.

The Art of Dimensions

Áder Orsolya munkái olyan egyértelműen simulnak be az Abigail Galéria arculatába, mintha mindig is ide tartoztak volna, hiszen művészetében minden olyan elem tetten érhető, amit megszokhattak már, akik figyelemmel kísérik a galéria kiállítási programját. Ugyanakkor lírai absztrakt képei lendületet és üde szellőt hoztak be falaink közé. A művészet energiaáramlás is, és Áder Orsolya képeinek sodrása van.

Régóta készülök arra, hogy a legfiatalabb művészgenerációból is együttműködhessek valakivel, úgy érzem Áder Orsolya a legtökéletesebb választás. Biztos vagyok benne, hogy ha megismerik képeit, megértik miért hiszek ennyire művészetében. Igazi kísérletező művész, sosem elégszik meg a kézenfekvő megoldásokkal. Kísérletezik a térrel, a fénnyel, a szemünkkel, a renddel és a káosszal. Festményei kifelé törekednek a térbe, nemcsak frontálisan, de oldalról is izgalmas látványt nyújtanak, emellett egyszerre mutatják az Univerzum káoszát és rendjét, magukban hordozzák a Világegyetem titkait. Áder Orsolya szereti használni képei felépítésénél az olyan régi arányrendszereket, mint az aranymetszés, vagy a Fibonacci számsor, érdeklik az ősi matematikai és csillagászati összefüggések. Mint igazi szabad művész, ő is tudja, hogy a szabadság szüli a legstabilabb rendet.

Alkotásaiba sok munkát fektet, fáradhatatlanul és lelkesen dolgozik, és az hajtja, hogy minden egyes képében legyen valami új elem, még csak ha egy apró részlet is. Nincs meghatározó mestere, bár sokakat figyel, senkit sem követ, rátalált a saját útjára és halad rajta rendületlenül. Angliában, Londonban tanult, mostanában pedig Kínában, Sanghajban tölt sok időt, mágnesként vonzza az ázsiai kultúra és történelem, tanulja a kínai nyelvet és írásjeleket. Számtalan vizuális hatás érte az elmúlt években, s ezek indirekt módon beépültek alkotásai látványvilágába, amelyek a ritmus, a zene lüktetését is felidézik bennünk. A zenéhez különösen vonzódik, DJ-ként is kipróbálta magát, a divat világában is otthonosan mozog.
Legújabb festményein a fluoreszkáló festékekkel az éjszakai égbolt és az éjjel hangulatának megragadását oldotta meg nagyszerűen. Mint amikor kihuny a nap, lekapcsoljuk a villanyt, és egy másik világba kerülünk, ahol mások a szabályok, és mások az élmények.

Furcsa évet írunk. 2020-ra úgy fogunk emlékezni, hogy az év, amikor minden felborult addig ismert világunkban. De ahogy láttam a karantén alatt, a művészek alkotókedve nem csökkent, és amíg ilyen energia kerül a vászonra, mint Áder Orsolya képein, addig hiszem, hogy a művészet tovább lendít minket a kríziseken.

Hajdú Kata
Abigail Galéria és Aukciós Ház

Mary Robert ajánlása

Orsolya Londonban egyetemi hallgatóként divatszakmai marketinget és menedzsmentet tanult, egyben a művészeti, formatervezési és médiaképzésre is áthallgatott – ennek kapcsán ismerkedtem meg vele. Részt vett az általam a harmadik évfolyamnak tartott, Off The Wall című installációs művészeti szemináriumon, mely során arra kívántam ösztönözni hallgatóimat, kísérletezzenek multimédiás megközelítésekkel, amikor gondos kutatómunkával műveket készítenek egy adott témáról. Orsolya különösen emlékezetes projektet készített: egy nyugtalanító művet a mobiltechnológiáról s annak potenciális hatásáról a fiatal generációkra. A mű a társadalmi léptékű és a személyes kapcsolatokban megfigyelhető gátakat vizsgálta, amelyek közénk épülhetnek, ha túl sok időt töltünk el mobileszközökkel s a közösségi médiafelületeken.
Különösen megmaradt bennem a négy, körben ülő „test” drámai megvilágítású, központi jelenete.
A négy test léggömbfeje fölött fekete harisnyák feszültek, s míg a fejek és a telefonok egymás felé néztek, a papírral tömött, fekete harisnyás lábak ellentétes irányba mutattak – a projekt találóan kifejezte az elgondolást, hogy látszólag fennáll köztünk a kapcsolat, de valójában inkább csak a hiánya van meg. A fekete harisnyás fejek pedig azt az érzetet keltették a nézőben, hogy az ember mintegy csuklyát húz a fejére, amikor figyelmen kívül hagyja a külvilág eseményeit, vagyis az ember inkább a készülékéhez „kötődik”. Az installáció részeként egy vetített bejátszás is ment, melyen egy lány a telefonja fölé görnyedt, s ide-oda léptette a hírek és közösségi események gyorsan váltakozó képeit. A darab különböző értelmezéseket hívott életre: egyebek mellett a világban zajló események iránti tudatlanságot vagy apátiát szemléltethette, vagy azt, ahogy a mobileszközeinken a világeseményekhez való állandó és azonnali hozzáférés ellenére hajlamosak vagyunk alapos átgondolás nélkül, gyorsan végigpörgetni a képeket és a híreket. A hangkomponens kiemelte az állandó értesítések figyelemelterelő jellegét, de egyben az irántuk érzett vágyunkat is.
Kifejezetten hatásos mű volt, különös tekintettel arra, hogy Orsolya számára igen újszerű volt ez a fajta művészeti munka és megközelítés. Megfogott, sőt lenyűgözött, hogy viszonylag rövid idő alatt igényes és hangulatidéző művet tudott készíteni egy ilyen – mindinkább fontos és jelentős – témáról.
Erre a fiatal művészre oda kell figyelnünk.

Mary Robert, a vizuális művészetek professzora
A Bölcsészettudományi Iskola dékánja
Richmond, the American International University in London

Bonczidai Éva írása Áder Orsolyáról

„Amikor valaki a képeimről beszél, őt magát értem meg jobban”
Bonczidai Éva

Évek óta nagy szeretettel várom a budapesti Abigail Galéria és Aukciós Ház kiállításait, a Próféták hazatérnek sorozatában Magyarországról elszármazott művészek alkotásait mutatja be, de fontos küldetésének tekinti a hagyományostól eltérő, új utakat kereső, tehetséges fiatal művészek megismertetését is. Az utóbbi évek folyamán az Abigail Galéria segítségével mutathattam be Holesch Dénes pályáját, Sárközy Pált, Péter-Breton Annát és A. Tóth Sándor munkásságát is. Amikor nyár elején felhívott Hajdu Kata, az Abigail Galéria tulajdonosa, hogy figyelmembe ajánlja az új felfedezettjét, Áder Orsolyát, tudtam, hogy bízhatom az ízlésében. Örömmel mondtam igent a találkozóra, bár elkerekedett a szemem, amikor kiderült, nem csupán névazonosságról van szó, valóban a köztársasági elnök lányával fogok beszélgetni.

Júliusban találkoztunk, már akkor nagy lelkesedéssel készültek mindketten a most hétvégén nyíló festészeti kiállításukra.
Ha valaki azt feltételezné, hogy egy ilyen beszélgetés marcona testőrök jelenlétében zajlik, vagy hogy egy induló művész extravagáns sminkkel, ruhával, merész önmenedzsmenttel, minden szögből emlékezetesre komponált karakterrel érkezik élete első interjújára, ahol festőként nyilatkozik meg, annak már most elmondhatom, minden ilyen allűr távol áll Áder Orsolyától.
A galériában találkoztunk, már várt rám, és boldog volt. Ez valahogy sugárzott róla – Kata gyorsan meg is jegyezte, hogy Orsinak épp születésnapja van, de nemcsak ezért ragyog, hanem most tudta meg, hogy eladták két festményét – ez fontos visszaigazolás egy pályakezdő művésznek.

Festékes volt a haja. A kék akrilfoltokra mutatva meg is jegyeztem, hogy ezek szerint a vászon mellől ugrasztottam ki erre a találkozóra. „Ó, a hajam még nem is vészes, a talpam csupa tinta” – nevetett. Mint mondta, évek óta fekete ruhákat hord, mert másban nem érzi jól magát, de amikor fest, a színek inspirálják, alkotás közben mindig az aktuális érzelmei és gondolatai kifejezésére alkalmas színek harmóniájának megtalálása az első lépés. Mint mesélte, a szobája épp műterem is, harminc festménnyel osztozik a téren, egyszerre több képen dolgozik, nemcsak a száradási idő miatt – sok rétegű, háromdimenziós műveket is alkot –, hanem mert általában egyszerre több ötlet is cikázik a fejében, máskor épp új irányt vesz egy-egy kép, vagy pihenteti, amíg rájön, hogyan fejezze be az adott művet. Napi 8–10 órát fest, általában éjszaka, és közben zenét hallgat – mindent, amihez épp kedve van, mostanság gyakran Queen vagy Bonobo albumait. Azt hiszem, a festékkéssel, pamacsokkal dolgozó, saját technikákkal kísérletező Áder Orsolyával tökéletesen lehetne illusztrálni, mit jelent a flow-élmény – a teljes odaadást és figyelmet jelentő alkotói folyamatból születő absztrakt képei közvetítik ezt az elképesztő energiát, örömöt és felszabadultságot, amely belőle is árad.
Mint mondta, a zene inspirálja, ez elengedhetetlen a festéshez. De az életében más módon is összekapcsolódik a zenével az önkifejezés. „Dj vagyok Sanghajban” – derül ki a magyarázatból, és ahogy a zenéről beszél egyértelmű, hogy nagyon hasonlóan gondolkodik a képekről is: egymásra épülő rétegek, ritmusok, arányok, matematikai összefüggések, ez határozza meg mindkét alkotófolyamatot.

Sanghajban nemzetközi közegben mozog, a járványhelyzet előtt egy rendezvényszervező cégnél dolgozott, galériákkal, divatcégekkel működött együtt, a marketing és szervezői feladatok mellett zenélt is – utóbbi szakma alapjait a barátjától tanulta, a londoni és brüsszeli ismerősök körében viszont nagy meglepetés volt, hogy a lányt a Dj-pult mögött látták.
Áder Orsolya 16 éves kora óta külföldön él: először Brüsszelbe érkezett a családjával, de három év után a család hazatért, ő pedig maradt, hogy befejezze az iskolát, majd Londonba ment tanulni. A felsőfokú képzés során főként a divat marketing, menedzsment és üzleti vonatkozásairól tanulhatott, de Zoób Katti, Nanushka és Abodi Dóra oldalán szerzett gyakornoki tapasztalataiból adódóan otthonosan mozog a divat kreatív terepén is. Jelenleg az ökotudatos, fenntartható divat kérdései foglalkoztatják.
„Az alkotás izgalmát legelőször tizenkét évesen tapasztaltam meg, amikor Szőllősi Rita, ékszertervező iparművésszel találkoztam. Ő tanított meg arra, hogyan valósítsam meg az elképzeléseimet. Az ékszerkészítés alapjainak elsajátítása során megtanultam, hogy legyek bátor újat alkotni. Pár évvel később, Rita elvitt magával az Iparművészeti Múzeumban megrendezett karácsonyi kiállításra, ahol több ékszeremet is sikerült eladnom. Gyerekként ez különleges élmény volt” – mondta. Mint felidézte, mindig jelen volt ez az önkifejezési vágy az életében, kiskorában az ékszerkészítés mellett hegedült, zongorázott, énekelt, utána jött a festés és a grafika. „Folyton ez a zsizsegés volt rám jellemző” – tette hozzá.
„Amikor Brüsszelbe költöztünk, a környezetváltozás miatt hirtelen olyan sok benyomás ért egyszerre, hogy azt muszáj volt kiadnom magamból. Ekkor kezdtem el festeni. Már tizenévesen is az absztrakt stílusú festészet érdekelt a legjobban. Azzal, hogy nonfiguratívak a képek, titokzatosabbnak, mégis őszintébbnek érzem őket. Amikor absztrakt festményeket nézek, azok sokkal erősebben hatnak rám, mint bármilyen más stílusú festmény. Tetszik, hogy ilyen rejtett módon mesélik el a történetüket” – fejtette ki a művész. Mint mondta, azért szereti az absztraktot, mert itt nincsenek kész válaszok: „Amikor valaki a képeimről beszél, őt magát értem meg jobban. Hiszen ilyenkor a nézők magukról beszélnek.”
Idén, a karanténhelyzetnek köszönhetően nyert nagyobb teret az életében a festés. Nagyméretű vásznakkal dolgozik, az aranymetszés arányait érvényesítve gyakran több képet ragaszt egymásra – fényekkel, tükröződésekkel, árnyakkal játszva teremtette meg azt a lírai absztrakt sorozatot, mely a most nyíló kiállítás és a Pauker Collection sorozatban megjelenő, A dimenziók művészete című album alapja lett.

Kissé meglepődtem, amikor Salvador Dalít nevezte meg, mint legfőbb inspirációs forrást, akire leginkább felnéz a festőóriások közül. De amint megmutatta a grafikáit, láthattam, a szürrealizmus szintén közel áll hozzá, grafitceruzával rajzolt képei erős karakterábrázoló tehetségről árulkodnak, ezek a karikaturisztikus rajzok sok játékot, szerethető iróniát, bűbájos vagányságot tükröznek.
Megtudhattuk azt is, hogy ha három kérdést tehetne fel Dalínak, melyek volnának azok:
„– Mit javasol egy kezdő művésznek?
– Mi zajlik benne, amikor hozzálát a festéshez?
– Festünk-e együtt egy közös képet?”
Áder Orsolya magabiztos embernek tűnik, épp ezért éreztem fontosnak megkérdezni, miért csak most lép a közönség elé a képeivel. Mint mondta, a családja és a barátai szeretik a műveit, de szerinte elfogultak vele, ezért várt máshonnan jövő visszajelzésre is. Mint mondta, a galériavezető Hajdu Kata biztatása adott nagy energiákat az alkotáshoz, az ő ösztönzésére állt neki, hogy kiállítási anyagot válogasson a műveiből, és a közönség elé álljon. Mint kiderült, a folyton nyüzsgő, lelkesedni tudó művész régről hozza magával ezt a furcsa óvatosságot: „Diszlexiás vagyok, gyerekkoromban sok kudarcélményem volt emiatt az iskolában. Valószínűleg ezért is számít nekem sokat mindenfajta bátorítás. Később segítséget kaptam, megtanultam a saját logikám szerint tanulni, jótanuló lettem, a helyemre kerültem, de addig nehéz volt. Nekem is, mint minden művésznek szükségem van a megerősítésre, szerencsére a kiállításra készülve sok pozitív visszajelzést kaptam.

Álmokról, hogyan továbbról most még kevés szó esett. Most egy áldott jelenidőben él, alkot, kiállításra készül: „Amikor leülök a festékeim és vásznaim mellé, úgy érzem pontosan ott vagyok, ahol lennem kell, és azt csinálom, amire mindig vágytam.” De a távlatokról szólva hozzátette: „Ahogy ismerem magam, lehet, hogy többlaki leszek, mert folyton kell a változás, de látom a jövőmet itthon. Itthon szeretnék majd családot alapítani. Mindíg is mély kapcsolatban éltem a nagyszüleimmel, ezt az élményt szeretném majd a gyerekeimnek is megadni. Szeretném majd őket is a családom közelében tudni.”