Világos, fénnyel átitatott színekkel örökíti meg Fehér György a körülötte lévő világot. A kitárt ablakon beáramló napfény, a nyugalmat árasztó kék víztükör, az apró ablakos mediterrán házfalak adják képtémáinak zömét.

Fehér György a budapesti Képzőművészeti Főiskolán végezte művészeti tanulmányait, ahol Szőnyi István tanítványa volt. 1948-ban elhagyta Magyarországot, az ausztriai és kanadai évek után, 1954-ben Franciaországban telepedett le. Az alkotó pályakezdésekor az absztrakt művészet hatása alatt dolgozott, érdeklődése azonban fokozatosan saját környezete felé fordult. Vonzódása az ábrázoló festészet iránt az 1950-es évek végén megerősödött, így szakítva korábbi korszakával figurális műveket kezdett festeni, melyekre Bonnard művészete volt hatással. Életművének legkiválóbb darabjait Ibizán festette, ahol a sziget szépségének bűvöletében húsz éven át alkotott. A valós látványon és a természeti élményen nyugvó festészetbe vetett hitét példázza e frappáns mondata: „Remélem, hogy segítek a festészetet megszabadítani a modernség zsarnokságától…” (Idézet a Derkovits Galéria kiállítási meghívójáról.)

A tárlaton szereplő alkotások közül kettő a korai absztrakt korszakból származik. Ebben az időszakban a művész a rangos párizsi Pierre Galériával állt szerződésben, ahol 1925-ben a szürrealisták első csoportos tárlatát rendezték, és rendszeres kiállító volt Miró, Braque és Picasso is. A kiállításon bemutatott többi alkotás az absztrakcióval való szakítás után készült. A különböző felületeken megtörő fények játéka, a különleges vertikális képkivágatok, az oldott, lágy színek jellemzik 1957 után készült képeit. A stílusbeli váltás új utakat nyitott meg a művész előtt, párizsi galériák sora ajánlott szerződést és szereplési lehetőséget számára. 1959-től számtalan egyéni és csoportos tárlaton mutatkozott be Párizs, Nizza, Tokió, Madrid, Bázel kiállítóhelyein.

Kopin Katalin
művészettörténész