Orbán Dezső a magyarországi sikereket hátrahagyva, 1939-ben vándorolt ki családjával Ausztráliába. A folytonos megújulásra törekvő alkotó stílusa lépésről lépésre megváltozott. Alkotásai egyre ritkábban ábrázoltak emberi alakot, a tájkép, a csendélet hagyományos témáit ugyan nem hagyta el, de azok is jelentős átalakuláson mentek keresztül. Technikai eljárásainak körét is kitágította, az olaj helyett egyre gyakrabban használta a pasztellt, megjelent művein a tus, a toll, a filctoll, melyek a művész érzékeny rezdüléseit is képesek voltak visszaadni. Passuth Krisztina 1977-ben e szemléletbeli változást így dokumentálja: „Orbán számára – mint az egész magyar festészet számára – a „Nyolcak”-korszak már a múlté, s mindenki a maga módján teremtett valami újat helyette. Orbán jelenlegi stílusa kiegyensúlyozottabb, egyenletesebb, mint a „Nyolcak” idején volt. És ugyanúgy megtalálja a maga kifejezési formáját a kor aktuális festői szemléletében, mint annak idején. Megújulási képessége egyedülálló: megválva egész európai életétől, egyúttal megszabadult régi festői nyelvezetétől is.”

Orbán nem csupán mint alkotó, hanem mint festőművész tanár is megtalálta helyét új hazájában. A budapesti művészeti iskola, az Atelier mintájára, 1943-ban megalapította festőiskoláját Sydneyben, mely hosszú éveken át sikeresen működött. A közéletben is aktív alkotót 1948-ban a Contemporary Art Society of Australia elnökévé választották. Elméleti munkássága is figyelmet érdemel, 1957-ben jelent meg első könyve A Layman’s Guide to Creative Art címen.

Irodalom:
Passuth Krisztina: Orbán Dezső. Corvina Kiadó, 1977.