„A jövőben a művészet és a tudomány szárnyakat ad majd a XXI. századi embernek, a jövő emberének. (…) Nagy örömünkre egy új korszak kezdődik, a kozmikus művészet időszaka. Ez a kozmikus művészet egyesülni fog a kozmosz tudományával, a kettő összegződik egy különlegesen kreatív elegyben. Az egész emberiség évezredes álmát fogjuk megvalósítani, a bolygóközi és az intergalaktikus utazás álmát. Új katedrálisok épülnek, ezek a gyönyörű állomásai az űrrakéták indulásának, fedélzetükön az űrhajósokkal, a XX. század és a jövő hőseivel.” – írja Neuhaus Ervin a holnap művészetéről elmélkedve.

Az űrkutatási verseny a két hidegháborús szuperhatalom, a Szovjetunió és az Egyesült Államok hatalmi önreprezentációjának eszközévé, a közélet tematizálójává vált az ötvenes évek végétől, a bolygóközi tér meghódításáról, a csillagközi utazásokról jövő híradások egyúttal pedig markánsan átformálták az egész emberiség jövőképét. A művészet lehetséges távlatait, valamint saját autonóm művészi formanyelvét kereső Neuhaus Ervin számára a természettudományos horizont kitágulása meggyőző erejű, jövőbe mutató perspektívát nyitott. Munkáiról alkotott egyéni benyomásainkat a tőle rendelkezésünkre álló írásos közlések kiegészíthetik, árnyalhatják, látásmódjához támpontokat adhatnak.

Vázlatos önéletrajzi feljegyzésében Neuhaus a kozmológiát, a zenét és a filozófiát jelölte meg érdeklődési területként, így nem véletlen, hogy a jövő művészetének jellegét, természetét is a csillagközi térrel hozta összefüggésbe. Bár szövegeinek gondolatmenete szakadozott és gyakran vesz éles kanyarokat, a visszatérő gondolattöredékek a művészeten túlmutató, a társadalom mindennapjait, egész életszerkezetét érintő kozmikus változásról beszélnek, a természettudományos ismeretek megnövekedett szerepét ismerik fel. Neuhaus a művészet és a természettudományos tudás összekapcsolását célozza meg, és úgy gondolja, hogyha a jövő életterének, társadalmának főszereplői az űrhajósok lesznek, akkor a művészetnek is róluk, az ő világukról kell szólnia.

A kozmológiában meglelt gondolati inspiráció Neuhaus alkotásaiban formailag jut kifejezésre. A szeszélyesen kavargó papírszilánkok sűrűsödő, ritkuló szövete, a monotípiáin egymásba úszó szín- és fénytócsák gyakran idézik fel az intergalaktikus tér, a bolygórendszerek közismert képi reprezentációit. Munkáinak leírásánál olyan metaforikus képek kínálkoznak segítségül, mint a színes papírkivágatokat egy központi origó felé szippantó örvény, a világ keletkezését megidéző ősrobbanás. Az ostyaszerű napkorongok, az abroncsszoknyás planéták mellett Neuhaus képeinek mai napig visszatérő szereplői az űrhajók legénységének tagjai. A kozmikus térben magabiztosan navigáló asztronauták képregényszerű figuráit gyakran látjuk a képtérbe ragasztva, mellettük az éter közlekedőeszközei, futurisztikus űrjárgányok is feltűnnek kompozícióiban.

Alkotói pályáját szemlélve kitűnik, hogy Neuhaus elsősorban grafikai médiumokban mozog otthonosan. Leggyakrabban monotípiák, litográfiák kerülnek ki a keze alól, előbbiek felhasználásával készíti kollázsait is.

A vajdasági kisvárosból induló Neuhaus Ervin 1947-1948-ban földmérőnek tanult. 1949 és 1956 között élt Izraelben, ahol két évig az ’AVNI’ Képzőművészeti Akadémián folytatott tanulmányokat. Első kiállítási szereplésére 1954-ben került sor Tel-Avivban. 1956-tól él Franciaországban, ahol a párizsi Académie Nationale Supérieure des Beaux-Arts növendéke volt 1956-tól 1963-ig. 1962-ben elnyerte a Fondation Suisse „Neuman” Paris szobrászati díját. 1975-ben készített pannója a Commentry Allier, az 1996-ban megrendezett 5. Nemzetközi Művészfilmbiennáléra készített videómunkája pedig a párizsi Pompidou Központ tulajdonában van.