A kortárs plasztika egyik érdeklődési területére kalauzol bennünket Kun Imre szobrászata, mely különleges érzékenységgel fordul a természet erői, elemi alkotórészei, illékony jelenségei felé. A Párizsban és Avignonban dolgozó művész tágan értelmezi az anyagválasztás és a formálás kérdéseit, „alapanyagai” túllépnek a manuálisan formálható, megfogható médiumokon. Számára a fény, a folyadékok, a levegő és a hang jelentik a kihívást, a plexi, a kristályüveg vagy más hagyományos anyagok csak előhívják, működésbe hozzák az őt érdeklő jelenségeket, lehetőségeket. A szobrászt elsősorban az anyagban és azon kívül lezajló változások: a fény terjedése, a folyadék közlekedése, a levegő mozgása, az emberi és a természeti energiák kérdése, a vizuális tér mellett az akusztikus tér sajátságai, így a hang plasztikussága foglalkoztatja.

Kristályüveggel, majd plexivel dolgozva észlelte a fény változékony természetét, majd egyre tudatosabban kezdett el foglalkozni azzal, hogy a prizmaként viselkedő áttetsző anyagok a szivárvány színeire bontják a fehér fénysugarat. Az anyagban megjelenő spektrum révén Kun Imre igyekszik „palackba zárni” egy mégoly tünékeny jelenséget is, mint a szivárvány, emellett pedig megpróbálja figyelemmel kísérni és megjeleníteni azt a metamorfózist, ami az irányított és a szórt fény változtatásával a fénytörésben bekövetkezik. Irányított fénysugár esetén ugyanis az áttetsző test által felbontott színskála kisugárzik a körülötte lévő tárgyakra, míg szórt fénynél a spektrum színei magában az anyagtömbben jelennek meg, és a fény erejétől függően élénk vagy halvány színekben irizálnak.

Az utóbbi években a fényhatások megtapasztalása mellett a folyékony anyagok viselkedésének kiismerése is érdekli. A kristályhoz és a plexihez hasonló optikai tisztaságú, a fénytörésben felhasználható anyagot keresve kezdett el gondolkodni a víz szobrászi lehetőségeinek kiaknázásában. A feszesen kiszerkesztett, geometrikus idomok tükörsima felületén lecsurgó, fodrozódó vízáram, a mederben áramló folyadékok közlekedése, természete, fénnyel való kölcsönhatása foglalkoztatja, miközben a víz csobogásával, csepegésével továbbvezet bennünket a hangok, az akusztikus tér birodalmába is. A fény, a víz és a hang plasztikai vizsgálatával Kun Imre különböző érzékelési területek, így a látási, tapintási és hallási érzetek összehangolását célozza meg.

Alkotómunkájára a tudomány számára nem leírható, viszont a mindennapi életben észlelt összefüggések, tapasztalatok is hatással vannak. Belátta azt, hogy az energia-megmaradás törvénye nem csak a fizikában, de a gondolatok, az emberi és természeti energiák szintjén is érvényesül, így tudatában van annak, hogy az őt foglalkoztató gondolatoknak is jelentősége van környezetére. Ebbe beleérti alkotásainak formálását is, hiszen szándéka szerint munkái felveszik, visszatükrözik az átadott energiákat. Weöres Sándor szavait idézve: „Vigyázz, hogy világosat gondolsz-e vagy sötétet; mert amit gondoltál, megteremtetted.”

E finomra hangolt szempontok mellett a szobrász láthatóan fontosnak tartja munkáinak mérnöki tökéletességű formaadását is, pontosan szerkesztett, feszes idomain elidőzik a tekintet. Az üveget, plexit legtöbbször bronzzal vagy rozsdamentes acéllal kombinálja, köztéri munkák esetén más anyagvariációkban is gondolkodik. Az utóbbi években autonóm szobrok mellett szökőkutakat is tervez, bennük a fény, a víz, a mozgás, az állandó változás kap főszerepet. Újabban egy labirintusszerű díszkút tervezésén gondolkodik, melyben a vízsodor mozgásának megragadása motiválja. A közkutak, szökőkutak, labirintusok előképeinek vizsgálatával jutott el annak felismeréséhez, hogy szükséges azok aktualizálása, jelenre szabott újraértelmezése. Vizsgálódása kapcsán a közkertek, nyilvános közösségi terek feladatainak ismérveiben is elmélyült, a városi élettér vizuális megújításán, gazdagításán gondolkodik.

Kun Imre érdeklődése a mintázás, a modellezés iránt már tanulmányai, majd műszaki területen induló pályája alatt nyilvánvalóvá vált. Magánúton Fajó János és Segesdi György mellett képezte magát, Segesdi két, hetvenes évek végén készült monumentális munkájának kivitelezésében is részt vett. Kun Imre 1980-tól kezdve csak a szobrászatnak szenteli magát, a nyolcvanas évek elején a Fiatal Művészek Stúdiójában szerepelt. 1978-ban járt először Párizsban, e látogatása után hosszabb-rövidebb időre évekig visszatérő vendég a francia fővárosban. 1984-ben felvették a gyakorlati ismeretekre nagy hangsúlyt fektető párizsi Ecole Supérieure des Arts Décoratifs harmadik évfolyamára – ettől kezdve gyakorlatilag Franciaországban él. Hosszabb ideig dolgozott Pán Márta és férje, André Wogenscky mellett. 1986-ban szerezte meg a diplomáját, ezt követően a Főiskola katedrájára került. A tanárként ott töltött öt évben előbb a fémműhely vezetője volt, majd a formatervezés, bútortervezés tárgyakat tanította. Franciaországban 1983 óta állít ki, a csoportos tárlatok mellett 1986-tól szerepel egyéni kiállításokon is. Számos köztéri alkotás tervezése és kivitelezése fűződik a nevéhez.

A kortárs szobrászat rokon kérdésekkel foglalkozó alkotói közül hazai viszonylatban Zielinski Tibor és Tóth Zsuzsa, nemzetközi kontextusban pedig Anish Kapoor, Tony Cragg vagy Anthony Gormley neve említhető.