Pauer Gyula 1941-ben született Budapesten. Az 1950-es évek elején végezte el a Budapesti Képzőművészeti Tanácsi Díszítőszobrászati Szakközépiskoláját, mestere De Battista Alajos volt. Ezt követően főleg színpadi díszletek tervezésével foglalkozott, dolgozott a katona József Színházban és a Nemzeti Színházban is. Emellett az 1960-as évektől készített képzőművészeti alkotásokat, festményeket és szobrokat is.

Nevéhez fűződik a pszeudo-elv kitalálása. Elsőként plasztikákkal kísérletezett, egy tömbszerű alapforma felületére egy annak formai jegyeit meghazudtoló, másik formát rögzített. 1970 nyarán a Balatonboglári Kápolnatárlatokon mutatta be a műveket. Az elvet monumentális (Villányi pszeudorelief, 1971) és konceptuális (Halál-projekt, 1972) alkotásokban, fotóművekben, film-tervekben fejlesztette tovább, műveivel elsősorban a hazai csoportkiállításokon szerepelt.

1985-tól kezdve érdeklődésének középpontjában a női test állt, kísérleteiben a modellekről készített gipszlenyomatokat. Ekkor alkotta például az első magyar szépségkirálynő, a később tragikusan elhunyt Molnár Csilla Andrea szobrát.

1990-1991-ben készítette el a Torinói lepel szobrát, melyet később a Vatikánnak ajándékozott. Ebben az esetben megfordította a pszeudo-elvet: nem egy létező tárgyat vett alapul, hanem egy mindmáig megmagyarázhatatlan lenyomathoz készített egy testet.

A 90-es évek második felében „álcázott vásznaknak” nevezett festményeket, kisplasztikákat, konceptuális hátterű tárgyakat alkotott.

Közreműködött több film, például az Eldorádó (1987), a Szürkület (1993), a Sátántangó (1994), és a Hídember (2002) látványtervezésében, ezek némelyikében maga is szerepelt.

1993-ban munkásságát Munkácsy-díjjal, 1999-ben a Koszorús Szobrász Díjjal, és 2005-ben Kossuth-díjjal értékelték.

Pauer Gyula 2012. október 18-án hunyt el, 72 éves korában.

Művei megtalálhatók több hazai közgyűjteményben, ezenkívül a bécsi MMK/Stiftung Ludwig és a lengyelországi Szczecin múzeumában.