FeLugossy László 1947-ben született Kecskeméten. Pályáján szinte az összes művészeti ág helyet kap: a képzőművészet mellett foglalkozik fényképészettel, filmmel, irodalommal és zenével.

Az 1960-as évek közepén művésztársával, ef Zámbó Istvánnal Kecskeméten létrehoztak egy művészklubot, ahol kiállításokat, irodalmi esteket, beatkoncerteket szerveztek. Később mindketten a szentendrei művészeti élet oszlopos tagjai voltak, megalapították a Vajda Lajos Stúdiót.

Wahorn Andrással és Bernáth(y) Sándorral közös zenekaruk az A. E. Bizottság volt. Koncertjeiken egyesítették a rockzenét a költészettel és a performansszal.

FeLugossy munkásságára jellemzőek a szabad, spontán megnyilvánulások. Gyakran leegyszerűsített, neoprimitivista stílusban dolgozik, melyben egyesül a pop art tárgykultusza a graffitik szexuális szókimondásával. Motívumait a kispolgári létből meríti, a külvárosi környezet hétköznapi tárgyait mitikus töltettel ruházza fel. A banalitásokat szeretetteljes módon tálalja, ugyanis nem megbotránkoztatni akar, csak hatni kíván a nézőkre.

A művész 1990-ben kapott Munkácsy-díjat, művei megtalálhatók magyar közgyűjteményekben.