Fajó János 1937-ben született Orosházán. Nevét elsősorban a geometrikus absztrakció terén elért, nemzetközi szinten is jelentős sikerei révén ismerhetjük. 1956 és 1961 között végezte el a Magyar Iparművészeti Főiskola díszítő festő szakát, tanárai Miháltz Pál, Z. Gács György, és Szentiványi Lajos voltak. Szellemi mesterének Kassák Lajost tekinti. A művész örökségéért Fajó már 1965-ben kiállt, amikor kiállítást rendezett számára a Fiatal Művészek Klubjában. Ekkor még lírai absztrakthoz közel álló, figuratív elemeket is tartalmazó műveket is alkotott- erre példa a Magyar Nemzeti Galéria gobelinpályázatára 1965-ben készített akvarell.

1971-ben megfogalmazták Bak Imrével a Stúdió ''66 kiállításon bemutatkozó, és a volt Zuglói-kör művészeinek szellemiségéhez is kötődő, a korszak progresszív művészetét képviselő alkotók egy csoportjának programját. 1974-ben az említett művészeken kívül Fajó Keserü Ilonával, Mengyán Andrással és Hencze Tamással alakította meg a grafikai szitanyomó "Műhelyt", amely később Budapesti Műhely néven válik ismertté.

Fajó művészete a természeti formák redukcióján és változatos kombinációján alapul. E formák a kompozíciókon tiszta színekkel párosulnak, mely harmonikus hatást eredményez. Műveire hatással van az op-art, a minimal art és az újgeometria programja is. Művei élénkek, játékosak, érzékiek.

Tagja a nemzetközi MADI csoportnak. A csoport alapelvei nála is megnyilvánulnak, alkalmaz formázott vásznakat, festményei gyakran több nézőpontból is élvezhetők. Gyakran készít sokszorosított műveket, elsősorban szitanyomatokat. Szobrászati formavilága szintén a geometriai alapformákból állnak össze. Ezek lágy, légies, szinte organikus hatást keltenek.

Fajó János művei több ország múzeumaiban láthatóak, Magyarországon kívül Németországban, Svájcban és Ausztriában. 1985-ben kapott Munkácsy-díjat, és 2008-ban Kossuth-díjat. A művészet mellett tanított is a Magyar Iparművészeti Főiskolán (MOME).