Deim Pál 1932-ben született Szentendrén. 1958-63 között járt a Magyar Képzőművészeti főiskolára. Mesterei Pap Gyula és Ék Sándor voltak, azonban szellemi mestereinek Barcsay Jenőt, Gadányi Jenőt és Vajda Lajost vallja.
Pályája figuratív ábrázolással indult, tájképei és alakjai szinte látomásszerűen jelentek meg. Festészete később átalakul, Szentendre központi motívumai, háztetői, sikátorai, ablakkeretei, céhjelvényei, valamint Barcsay Jenő művészetének hatására. A képek szerkesztettsége felerősödik, és színviláguk a sötét színekre, szürkére, szürkéskékre és a barna árnyalatira redukálódik. Művein az időbeliséget egyedi módon jelzi: kettéválasztja a képsíkot, és az azonos elemeken apró változtatásokat eszközöl.
Az 1960-as években többször is részt vett tanulmányutakon. 1960-ban Moszkvában és Leningrádban ismerte meg modern művészet klasszikusait, Braque-ot és Picassot, 1967- es brüsszeli és párizsi útjai alatt pedig a kortárs művészet fontos alakjait, Appelt, Bacont, Giacommetit, és Ben Nicholsont- ez utóbbi nagy hatással volt rá. 1968-ban a macedóniai Prilep művésztelepén töltött el két hetet, az itt alkotott Kolostor-sorozat már egyéni stílusának megtalálását jelzi.
Műveinek fő motívuma az emberi alak arányait és körvonalát követő bábu. Kerüli a mélység ábrázolását, a teret a síkok merész vágásával és színkontrasztokkal érzékelteti. A hátteret vonalkázott mintával tölti ki. Sorozatokban alkot. Az 1970-es években a már megtalált motívumokat elmélyíti, absztrahálja- ekkor került legközelebb a geometrikus absztrakcióhoz. Erőteljes változás a 80-as években következik be. Ekkor képei, főleg a Tantrikus sorozatán, nyersen erotikussá válnak, a szenvedély és szenvedés összeolvad rajtuk. Festésmódja is megváltozik, erős színekkel és szaggatott ecsetvonásokkal alkot. A 90-es évek elejétől fő témájává válik, a grafikáktól a festményeken át az emlékművekig, a Golgota.
Pályája során több rangos díjban és kitüntetésben részesült: 1985-ben Munkácsy-díjban, 1993-ban Kossuth-díjban, és 2003-ban Prima Primissima díjban. Művei megtalálhatók hazai és külföldi, magán- és közgyűjteményekben. Egyik fontos hazai gyűjtője Vass László.