Bak Imre 1939-ben született Budapesten. 1958 és 1963 közt folytatott tanulmányokat a Képzőművészeti Főiskolát. Pályája elején a francia avantgarde iskolából Braque, Bazaine és Manessier, az 1910-es évek magyar művészetéből Molnár Sándor volt rá nagy hatással.
Képei eleinte foltszerű, organikus egységekből álltak össze. Az 1960-as években áttért a geometrikus megformálásra és a tiszta színek használatára. Képrendszerének központi elemei a sávok voltak, melyek, különböző irányokba futva meghatározták a képterület formáját.
Bak célja az volt, hogy a geometrikus nemzetközi irányzatokat (hard edge, minimalizmus, geometrikus újabsztrakt) átértelmezze, és a műveknek egyéni, magyar karakter adjon. Ennek érdekében népművészeti motívumokból merített, melyeket színösszefüggésekként használt fel.
1971-ben Fajó Jánossal és Nádler Istvánnal megfogalmazták az elképzeléseiket, melyek szerint a magyar progresszív művészetnek kapcsolódnia kell Kassák, Korniss és az Európai Iskola tradíciójához, és a nemzetközi irányzatokhoz.
Az 1970-es évek első felében volt egy rövid, konceptuális periódusa, melyben főleg fekete-fehér fotókat, xerox grafikákat alkotott, és szövegeket írt. Az évtized második felében tért vissza a festészethez. Művészete jelentősen megváltozott, a formák nyelvi jelekké váltak, kifejezve téri, dinamikai, hangulati és érzelmi tartalmakat. A geometriai alakzatok, a kör, négyzet, vonal és a félkör a szimmetria és tükrözés rendjébe építve jelentek meg. A későbbiekben a képterei egyre összetettebbé váltak, perspektivikus hatásokat jelenítve meg rajtuk. A 80-as évek végén színhasználata kivilágosodott, és a perspektíva központibb szerepbe jutott. Egy következő lépcsőfok volt az amorf és organikus formák, például szívek, levelek, lángformák képekbe építése. Ezekkel gyakran konkrétan utal egy-egy híres elődre, a tulipánformával Kornissra, a négyzettel Kassákra, az árkádívvel Chiricóra. A 90-es évektől építészeti tagozatokból hoz létre struktúrákat, melyek harmonikus egységet alkotnak az organikus elemekkel.

Bak Imre 1988-ban kapott Munkácsy-díjat, és 1998-ban Herder-, 2002-ben pedig Kossuth-díjban részesült. Művei számos híres közgyűjteményben kaptak helyet, például a bécsi Albertinában, a berlini Nationalgalerie-ben, vagy a párizsi Fonds National d'Art Contemporaine-ben. Itthon megtalálhatók, többek között, a Ludwig Múzeumban, a Fővárosi Képtárban és a Magyar Nemzeti Galériában.