Ditty Ketting szülővárosában, a rotterdami művészeti akadémián végezte tanulmányait 1975 és 1980 között. Számos kortársához hasonlóan – akik közül sokan a háború előtti avantgárd mozgalmakban keresték az új konstruktív művészet felé vezető utat – Ditty Ketting a Bauhaus és a De Stijl örökségéből merített ihletet formavilágának kialakításához, művészi célkitűzéseinek meghatározásához. A mai napig mély hatást gyakorol festészetére a Bauhaus professzora, Johannes Itten által kidolgozott színelmélet. Emellett szintén meghatározónak bizonyultak számára Josef Albers – Itten tanítványának – színnel kapcsolatos kísérletezései és írásai, legfőképpen az 1963-ban megjelent „A színek kölcsönhatása” című kiadványa, amelyet Ketting valódi „kézikönyvének” tekint. E nagy elődök művészi megközelítése, szisztematikus munkamódszere máig tovább él a holland művésznő munkásságában.

Ditty Ketting művészetének lényege a színek egymásra hatásában, párbeszédében rejlik. Előre meghatározott, gondosan kialakított színskálával dolgozik: tizennégy alapszínt alkalmaz, amelyek fehér, szürke, vagy fekete festékkel vegyítve összesen ötvenhat árnyalatból álló palettát alkotnak. A világosabb vagy sötétebb, eltérő mélységű tónusok számtalan kombinációt, harmonikus vagy kontrasztokkal teli színhatást tesznek számára lehetővé.

A Ketting által alkalmazott szisztematikus eljárás nem zárja ki azonban a színek érzéki, szubjektív mivoltát sem: végső soron mindig a művész érzékeny, hozzáértő szemének megítélése, intuiciója dönt az elméleti alapokon nyugvó módszer fölött. A színek a festőnő számára saját személyiséggel, karakterrel rendelkeznek – még akkor is, ha nem ruházza fel azokat semmiféle szimbolikus jelentéssel. Egyfajta univerzális nyelvezetet nyújtanak számára, amelynek köszönhetően közvetlenül megszólíthatja, megérintheti a nézőt.

Kompozícióit mindig hosszú, alapos előkészületekkel alakítja ki: első lépésként saját maga által készített színkártyák segítségével keresi meg a megfelelő árnyalatokat, amelyek alapján papírvázlatot hoz létre. Amennyiben elégedett az elért hatással, nagy gonddal megfesti a végleges vásznat. Legtöbbször sorozatokban alkot, amelyekben kiaknázza az adott árnyalatban vagy színösszeállításban rejlő lehetőségeket – erre a szeriális megközelítésre utal az is, hogy címadás helyett egyszerűen a mű sorszámával jelöli festményeit. Az évek során alkotásai egyre ambiciózusabb léptéket öltöttek: a látóteret csaknem teljesen betöltő szélesebb formátumnak köszönhetően még intenzívebbé válik a néző számára a művel való találkozás.

Ketting munkáiban mindig a szín uralkodik a forma felett: festményei többnyire változó szélességű, vízszintes és függőleges sávokból állnak. A festő sok esetben semleges szürke átmenetek segítségével enyhíti az élénk, erőteljes színsávok közötti optikai feszültséget. A pontosan kidolgozott vidám, dinamikus összhatást tovább fokozza, hogy a háttérben húzódó horizontális mezők és a képfelületet átszelő vertikális csíkok közötti síkbeli távolságérzetet összezavarja a hátráló tompább színek és az előretörő élénk tónusok közötti intenzitásbeli eltérés.

Ditty Ketting számos egyéni és csoportos kiállításon vett részt az elmúlt húsz évben. Munkáit a pécsi Kisgaléria „OP-Time, Hommage à Vasarely” című kiállításán ismerhette meg a magyar közönség 2009-ben, ahol olyan művészekkel együtt állított ki, mint a holland Linda Arts, valamint a magyar származású Benedek Barna és Wolsky András. A bemutatott alkotások az Op Art játékos, szemkápráztató geometrikus világát idézték.



Bibliográfia

A művész honlapja: http://www.dittyketting.nl/index.html
Ge van Steenbergen, Ditty Ketting, 2000
Ankie de Jongh-Vermeulen, Ditty Ketting, Mkeditions, Rotterdam, 2005



Művek közgyűjteményekben

Museum Boijmans Van Beuningen, Rotterdam Artoteek Dordrecht Artoteek Rijnmond Moret & Limperg, Rotterdam Artoteek Breda Siebel, Den Haag Artoteek Vlaardingen Artoteek Schiedam Mondriaanhuis, Museum voor Constructieve en Concrete Kunst, Amersfoort Ministerie van Buitenlandse Zaken, Den Haag Kunsthuis Theo Hübens, Maastricht Artoteek Oost, Amsterdam Ministerie van Economische Zaken, Den Haag Eneco B.V., Rotterdam VUMC, Amsterdam



Egyéni kiállítások

1993
MK Expositieruimte, Rotterdam, Hollandia
Galerie Voorwaar, Dordrecht, Hollandia
Galerie 't Oude Raadhuys, Spijkenisse, Hollandia
1995
MK Expositieruimte, Rotterdam, Hollandia
Galerie Voorwaar, Dordrecht, Hollandia
1996
MK Expositieruimte, Rotterdam, Hollandia
1998
MK Expositieruimte, Rotterdam, Hollandia (Sigmund de Jonggal közösen)
1999
Pictura, Dordrecht, Hollandia (Johan Meijerinkkel közösen)
Galerie 2 x de afstand, Zaltbommel, Hollandia
2000
Kasteel van Rhoon, Rhoon, Hollandia (Gracia Khouw és Karin Slootsszal közösen)
2001
MKgalerie.nl, Rotterdam, Hollandia
Galerie 2 x de afstand, Zaltbommel, Hollandia
Kunsthuis Theo Hübens, Maastricht, Belgium
2002
MKgalerie.nl, Rotterdam, Hollandia
2003
MKgalerie, Rotterdam, Hollandia
Galerij Jan Colle, Gent, Belgium
Galerie Rob de Vries, Haarlem, Hollandia
2004
Art Brussels, MKgalerie.nl, Rotterdam, Hollandia
Kunsthuis Theo Hübens, Maastricht, Belgium
2005
MKgalerie.nl, Rotterdam, Hollandia
Galerie Rob de Vries, Haarlem, Hollandia
Galerie LEGIOkunst, Tilburg, , Hollandia (Cor van Dijkkal közösen)
2007
“Fresh paint”, Mkgalerie, Berlin, Németország (Frank van der Salmmal és Shane Waltenerrel közösen)
Galerie Lambert Tegenbosch, Heusden aan de Maas, Hollandia, (Cor van Dijkkal közösen)
Galerie Rob de Vries, Haarlem, Hollandia
MKgalerie.nl, Rotterdam, Hollandia
2008
Galerie Nouvelles Images, Hága, Hollandia
Galerie Rob de Vries, Haarlem, Hollandia
2009
MKgalerie, Rotterdam, Hollandia
Museum Waterland, Purmerend, Hollandia
2010
"Werk uit de periode 1991 - 2008", Hudson Museum, Rotterdam, Hollandia
2011
Galerie Rob de Vries, Haarlem, Hollandia
2012
"Sound and Vision", Nouvelles Images, Hága, Hollandia (Cecilia Vissersszel közösen)
"Nieuwe Schilderijen",Galerie Iris Cornelis, Rotterdam, Hollandia
Rocket Gallery, London, Egyesült-Királyság



Csoportos kiállítások

1990
"Rotterdam Assorti", HAL, Rotterdam, Hollandia
1991
"Verzameld werk3", Stadscollecite Museum Boijmans van Beuningen, Rotterdam, Hollandia
"Dr. Brewster & Co", HAL, Rotterdam, Hollandia
1992
"Verzameld werk4", Stadscollecite Museum Boijmans van Beuningen, Rotterdam, Hollandia
"Beeld 51", Centrum Beeldende Kunst, Rotterdam, Hollandia
1993
"Zoekgeraakte Meesters", De Vaalserberg, Rotterdam, Hollandia
1995
“Collect/Recollect”, Museum Boijmans Van Beuningen, Rotterdam, Hollandia
“Stroomopwaarts”, HAL, Rotterdam, Hollandia
1996
Rabobank Nederland, Utrecht De Vaalserberg, Rotterdam, Hollandia
1997
CBK, Rotterdam, Hollandia “Re-make/Re-model”, Villa Alckmaer, CBK Tentoonstellingen, Rotterdam, Hollandia
1998
“Schaakmat, over consequente handelingen”, Galerie Nouvelles Images, Hága, Hollandia
Pictura, Dordrecht, Hollandia
1999
“Big enough for both of us “, Museum Boijmans Van Beuningen, Rotterdam, Hollandia
“The Store”, MK Expositieruimte, Rotterdam, Hollandia
ArtForum Berlin, MK Expositieruimte, Rotterdam, Hollandia
KunstRAI Amsterdam, MK Expositieruimte, Rotterdam, Hollandia
Art Brussels, MK Expositieruimte, Rotterdam, Hollandia
“Mehr nicht”, CBK Tentoonstellingen, Rotterdam, Hollandia
“De Salon”, Kunsthal, Rotterdam, CBK Groningen en CBK Rotterdam, Hollandia
2000
KunstRAI, Amsterdam, MK Expositieruimte, Rotterdam, Hollandia
“En bloc”, MK Expositieruimte, Rotterdam, Hollandia
Kunsthuis Theo Hübens, Maastricht, Belgium
2001
Mondriaanhuis, Museum for constructive and concrete art, Amersfoort, Hollandia
2002
KunstRAI, Amsterdam, Galerie 2 x de afstand, Zaltbommel, Hollandia
2003
"De bomen van Pythagoras", Mondriaanhuis, Amersfoort, Hollandia
Pictura, Dordrecht, , Hollandia
KunstRAI, MKgalerie, Rotterdam, Hollandia
2004
Mondriaanhuis, Amersfoort, Hollandia “Erfgenamen van Piet Mondriaan”, Kulturforum Haus Dacheröden, Erfurt, Németország
Galerie Rob de Vries, Haarlem, Hollandia
Kulturforum Haus Dacheröden, Erfurt, Németoszág
“…prospecten van nooit vermoed schoon”, Centrum beeldende Kunst, TENT. , Rotterdam, Hollandia
2005
“Motiva”, Austria Center, Bécs, Ausztria
“Lohn der Arbeit”, Städtisches Museum Gelsenkirchen, Németország
Symposion Gorinchem, Gorinchem, Hollandia
2006
“Orde en Chaos”, Artstore – Kunstambassade Rotterdam, Hollandia
“Tape this”, Arti et Amicitiae, Amszterdam, Hollandia
2007
“Tape this”, RC de Ruimte, Ijmuiden, Hollandia
2008
"Aan het licht gericht", ("Tape this IV"), de Vishal, Haarlem, Hollandia
Arte Libro, "Tape this”, Schellebelle, Belgium
2009
Pécsi Galéria, Pécs, Magyarország
2010
"NI 50 Years - Part I", Galerie Nouvelles Images, Hága, Hollandia
"HeARTTWENTE", De Creatieve Fabriek, Hengelo, Hollandia
"Good Vibrations", Mkgalerie, Rotterdam, Hollandia
"Dutch Connection", Galerie Hebel 121, Bázel, Svájc
Art Rotterdam, MKgalerie Rotterdam, Hollandia
Art Amsterdam, Amszterdam, Hollandia "Breedbeeld" - 50 jaar Geometrische Kunst, Museum Van Lien, Fijnaart, Hollandia
2011
"Ongoing Minimalism", London, Rocket Gallery, Egyesült-Királyság
"De geest van het huis", Salon, Amszterdam, Hollandia
"Why Patterns", Slewe Gallery, Amszterdam, Hollandia
"Op Time", Galerie Nouvelles Images, Hága, Hollandia (Linda Artsszal, Benedek Barnával, Wolsky Andrássel közösen)
2012
"The Exchange", Nouvelles Images > Galerie Marzee, Nijmegen, Hollandia
2013
"Dutch Treat", DADA Post, Berlin, Németország
"Flat Colour", ParisCONCRET, Párizs, Franciaország
"Compilation | painting, photography, sculpture", London, Rocket Gallery, Egyesült-Királyság
Raw Art Fair, Galerie Rob de Vries, Rotterdam, Hollandia
"The bigger | The smaller", Galerie Rob de Vries, Haarlem, Hollandia