Adriaan (Ad) Dekkers 1938-ban született a hollandiai Nieuwpoortban. Miután 1958-ban végzett a rotterdami művészeti akadémián, felmerült számára a reklámiparban való elhelyezkedés lehetősége, azonban hamar elkötelezte magát a képzőművészet mellett. Ad Dekkerst André Voltenhez, Jan Schoonhovenhez, vagy a jelen kiállításon szereplő Joost Baljeuhoz, Bob Bonieshoz és Peter Struyckenhez hasonlóan a holland geometrikus absztrakt második hullámának egyik legfontosabb képviselőjének tekintik.

Az 1960-as években a nemzetközi CoBRA csoport szubjektív, színdús, csaknem túlcsordulóan expresszív absztrakt festészetével és a Pop Art előtérbe kerülésével szemben a feljebb említett fiatal művészek a lehető legpuritánabb művészeti megoldásokat keresve olyan nagy elődök példájához nyúltak vissza, mint Mondrian és a De Stijl mozgalom képviselői. Felismerték az 1917-ben alapított avantgárd mozgalom és a háború utáni minimalista trendek közötti elméleti és esztétikai kapcsolódási pontokat: hozzájuk hasonlóan egyszerű geometrikus alakzatokból építkeztek és meglehetősen szűk palettát alkalmaztak (fekete, fehér, alapszínek). Ad Dekkers ezzel párhuzamosan mindvégig figyelemmel kísérte a nemzetközi művészeti szcéna legfrissebb fejleményeit is: 1965-ös New yorki utazása során többek közt Ellsworth Kelly, vagy Frank Stella munkáival ismerkedhetett meg.

Miután elfordult korai realisztikus, figuratív stílusától, Dekkers 1961-ben, Mondrian, Malevics, illetve Arp hatására készítette első absztrakt reliefjeit – hamarosan a szobrászattal is foglalkozni kezdett. Idővel fokozatosan leszűkítette művészi eszköztárát: egyszerű, szabályos alakzatokra, egyenes vagy ívelt vonalakra hagyatkozott, egyre jobban háttérbe szorította a színek használatát, míg végül csaknem kizárólag a fehér szín letisztultsága mellett kötelezte el magát. A radikális monokromitás lehetővé tette ugyanis számára a finom fény-árnyék hatásokkal való kísérletezést.

Dekkers az 1960-as években dolgozta ki ismétlődő formákra, egymásra épülő rétegekre alapuló relieftechnikáját. Kompozícióiban eleinte az aszimmetrikus, dinamikus megoldásokat kereste, képszerkesztési elvei azonban idővel egyre szisztematikusabbá, szigorúbbá váltak. 1970-tól a grafikai kísérletezés egyre fontosabb szerepet kapott munkásságában, puritán „vonalrajzaiban” a végsőkig vitte műveinek leegyszerűsítését.

A vizuális harmónia keresése, az egyensúly megteremtése mellett Dekkers különleges szimbolikus tartalommal kívánta felruházni alkotásait. Bár sosem kötelezte el magát Mondrian szigorú kompozíciós elvei mellett, osztozott elődjének azon nézetében, hogy a geometrikus formák univerzális fogalmakat testesíthetnek meg: Dekkers számára a kör a női, a négyzet és a háromszög pedig a férfi princípiumot jelentették – alkotásai sokszor ezen alapformák egybeolvadásának folyamatát jelenítik meg. Igen valószínű, hogy nem csupán korának elméleti diskurzusai táplálták Dekkers konstruktív képalkotásra vonatkozó nézeteit, hanem a szabadkőművesség geometrikus szimbólumrendszere is hatással lehetett művészetére. Dekkers filozofikus megközelítése ebben a tekintetben igencsak különbözött a kortársaiétól, akiknek geometrikus absztrakciója rendszerint racionálisabb alapokon nyugodott.

Ad Dekkers művészetének jelentőségét hamar felismerték: 1967-ben a São Paulói Biennálén szerepelt, a következő évben pedig meghívták a kasseli Documentára. A nemzetközi elismerés ellenére az érzelmileg labilis Dekkers 1974-ben, 36 éves korában vetett véget életének a hollandiai Gorinchemben. Halálát követően alkotásait az 1986-es velencei biennálén mutatták be.



Művek közgyűjteményekben:

Ad Dekkers műveit számos rangos magán- és közgyűjteményben őrzik: Stedelijk Museum, Amszterdam; Groninger Museum, Groningen; Gemeentemuseum, Hága; Kröller-Müller Museum, Otterlo; Museum Boijmans van Beuningen, Rotterdam; Tate Gallery, London; MoMA, New York. Monumentális léptékű alkotásai ma is láthatók az eindhoveni városházán, valamint az otterlói Kröller-Müller Museumban.



Irodalom:

Ad Dekkers, Haags Gemeentemuseum, 1972
C. Blotkamp, Ad Dekkers, Utrecht, 1981
Als golfslag op het strand... Ad Dekkers in zijn tijd, Stedelijk Museum, Amszterdam, 1998.



Kiállítások:

1965
Biennale des Jeunes, Párizs, Franciaország
1966
Retrospective, Museum Schiedam, Hollandia
1967
Sao Paulo Biennialé, Brazília
1968
Documenta Kassel, Németország
1974
Retrospektív kiállítások, Eindhovenben és Düsseldorfban
1998
Stedelijk Museum, Amszterdam, Hollandia
2009
Museum Gorcums, Hollandia
2010
"Breedbeeld - 50 jaar geometrische kunst", Museum van Lien, Fijnaart, Hollandia
2011
„De Kooning, Carl Andre, Erik Andriesse, Rietveld, Ad Dekkers”, BORZO modern & contemporary art, Amszterdam, Hollandia
2012
„Cool!”, Stedelijk Museum, Schiedam, Hollandia
„Minimal Myth”, Museum Boijmans Van Beuningen, Rotterdam, Hollandia