Hans Jörg Glattfelder 1939-ben született Zürichben. Tanulmányait (jog, művészettörténet, régészet) Svájcban kezdte, majd 1961-ban átköltözött Olaszországba. Először Rómába került, 1963-ban végül Firenzében telepedett le, ahol kapcsolatba került a helyi avantgárd mozgalmakkal. Kezdetben a zürichi konkrét csoport, elsősorban Max Bill és Richard Lohse szigorú elveken alapuló művészeti felfogása hatott rá, azonban hamarosan saját útját kezdte járni.

Az 1960-as években az Op Art és a kinetikus művészet felé fordult – 1966-ban indította híres „piramis-relief” c. sorozatát. Ezekben a kompozíciókban a művész különféle színű, piramis alakú műanyagformákat alkalmazott, amelyeket előre meghatározott elrendezés szerint applikált a hordozóra úgy, hogy más-más szögből nézve különféle szín- és térhatást eredményezzenek. Ez az objektív, személytelen alkotói módszer megfelelt a művész által akkoriban hirdetett elveknek: a 1960-as évek második felében megjelent elméleti írásaiban Glattfelder ugyanis a név nélküli, ipari módszerekkel létrehozott, mindenki számára elérhető művészetet propagálta. Glattfelder 1970-ben költözött át Milánóba, ahol – új környezetének és ismeretségeinek (Mario Ballocco, Antonio Calderara, Gianni Colombo) hatására – újszerű geometriai megoldásokkal kezdett el kísérletezni. Behatóan tanulmányozta a kortárs elméleti geometriai kutatások legfrissebb eredményeit. 1977-ben e hatásra indította el „nem-euklideszi metaforák” c. sorozatát, amelyben szokatlan térábrázolási megoldásokkal dolgozott. Az 1990-as években formavilága letisztultabbá vált, ekkor készült „szintetikus reliefek” c. sorozata, amely meglehetősen szűk művészi eszköztárra épült.

Glattfelder művészeti munkásságát kezdettől fogva mélyreható teoretikai tevékenység kísérte. Számos cikkben, tanulmányban, interjúban fejtette ki a művészeti eszményképét. Alkotói magatartásának kiindulópontját a konkrét művészet alapítóinak eszméiben találta meg. Ennek megfelelően Theo Van Doesburg 1930-ben megjelent manifesztumának alaptéziseit vitte tovább egy olyan racionális elveket követő autonóm művészeti forma létrehozatala érdekében, amely csak önmagára utal. Glattfelder 1977-ben ismerkedett meg Hans Heinz Holz német filozófussal, aki meghatározó hatást gyakorolt elméleti tevékenységére. A két férfi izgalmas, gondolatébresztő párbeszédének eredményeként Holz több tanulmányt is szentelt barátja alkotásainak.

Több mint négy évtizedet felölelő karrierje során Glattfelder stílusa sokat változott, alkotói pályája azonban mindig is koherens maradt. A párizsi Galerie Lahumière által 2007-ben rendezett átfogó retrospektív kiállítása alkalmából Glattfelder így foglalta össze művészetének lényegét: „Mi az, ami valójában összeköti az 1960-as években létrehozott, szigorúan megszerkesztett, színes, optimista reliefeimet az 1980-as években keletkezett „nem euklideszi metaforáimmal”, valamint az újabban készült, a szín materialitását kutató alkotásaimmal? Érzésem szerint a számos különbség ellenére egy téma mindig jelen van – a figyelem felkeltése a tér érzékelése iránt.” A tér kérdése mellett a művészet és a tudomány közötti kapcsolat is foglalkoztatta. A képzőművészet és a különféle tudományágak közötti interdiszciplináris megközelítés mellett érvelt – ezt a szemléletet „metodikus konstruktivizmusként” jellemezte. A tudomány hatása emellett megmutatkozik alkotói módszerében is, amelyet mindig is racionális alapokra kívánt helyezni. Egyszerre következetes és találékony megközelítésének lényegét a „meta-racionalizmusról” szóló elméletében fejtette ki 1983-ban.

Hans Jörg Glattfelder harminc év után elköltözött Olaszországból, 1998 óta Párizsban él és alkot. Munkásságát 1987-ben a nagypresztízsű zürichi Camille-Graeser- díjjal jutalmazták.

Pályája során számos egyéni és csoportos kiállításon vett részt, egész Európában. 1992-ben a németországi Josef Albers Múzeum nagyszabású életmű-kiállítást szentelt a művésznek. Az utóbbi években alkotásai több alkalommal is szerepeltek magyarországi tárlatokon - „Példázat mint művészet”, Vasarely Múzeum, Budapest (2007), „Reconnaître”, Paksi Képtár (2009).